|
2001.
április 04. Kelet-Magyarország
"Kapukat
nyitogatott" a művész
Magas színvonalú az ének-zene oktatás - mondta
Francis Steele
___________________
M. Magyar László
___________________
Nyíregyháza
(KM) - A világhírű angol Tallis Scholars együttes két énekese,
Sally Dunkley és Francis Steele vendégeskedett a közelmúltban
Nyíregyházán.
A
két előadóművész részt vett a Banchieri énekegyüttes kurzusán,
valamint felléptek a továbbképzés befejezését jelentő hangversenyen
is. A koncert után készségesen elmesélték lapunknak a nyíregyházi
élményeiket. Természetesen először arról faggattam őket, hogyan
kerültek kapcsolatba a Banchieri együttessel.
-
Az elmúlt év decemberében a Tallis Scholars kórussal Budapesten
szerepeltünk, s a koncert után többen is jöttek gratulálni. Az
akkor még számunkra ismeretlen személyektől kaptunk egy CD-t is
ajándékba - elevenítette fel a múltat Francis Steele. - Otthon,
Londonban feltettem a lemezt, hogy meghallgassam. Éppen kávét
készítettem, s hirtelen megdermedtem, mert fantasztikus hangok
jöttek a hangszóróból. Szóltam Sallynek, jöjjön azonnal, mert
ezt a csodálatos éneket neki is hallania kell. Annyira megtetszett
a produkciójuk, hogy küldtem egy faxot, amelyben gratuláltam az
együttesnek. Kaptam választ, amelyben a nyíregyházi énekkar felvetette,
dolgozhatnánk-e együtt. Tetszett a kérés, izgatott a feladat,
de hát annyira elfoglaltak vagyunk, hogy szinte lehetetlennek
tűnt az időpont egyeztetése. Szerencsére a március közepén lévő
hét mindenkinek megfelelt.
- Az ajándékba kapott CD-n még hat fiú
énekelt, most azonban már leányok is vannak az együtteseben. Nem
zavarta ez a tény a kurzus munkáját?
-
Valóban teljesen más ez a mostani együttes, mint amely az elmúlt
években énekelt. Mindez azonban nem zavarta a kurzus munkáját.
Igaz, a vegyeskari felállás más repertoárt igényel, de ez a változás
kiszélesítette az együttes mozgásterét, hangzásban más színt jelent.
-
A zárókoncerten lemérhette, mennyire jó diákok a Banchieri tagjai,
vagyis mennyire jegyezték meg az Ön által elmondottakat.
-
Nagyon jó diákokkal dolgozhattam együtt. Azt is el kell azonban
mondanom, hogy amiket a koncerten megvalósítottak, azok tulajdonképpen
nem az én javaslataim voltak. Az én feladatom csupán az volt,
hogy megpróbáljam felnyitni a kapukat, s a felszínre hozzam mindazt
amit már tudnak.
- Milyen élményekkel
távoznak Nyíregyházáról?
- Életünk egyik legszebb hetét töltöttük ebben a városban.
Természetesen a kurzus miatt az idegenforgalmi látványosságokra
kevesebb idő jutott, de a zenei tradíciók lenyűgöztek bennünket.
Értékrendben kifejezhetetlen az az ének-zenei oktatás, amellyel
megismerkedhettünk Nyíregyházán, illetve a Kodály Zoltán Általános
Iskolában. A gyökerektől elindulva láthattuk az egymásra épülő
szinteket, s a kitartó és szorgalmas munka gyümölcsével is megismerkedhettünk.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk.
-
Lesz-e folytatása ennek a kapcsolatnak?
- Nagyon remélem, hogy igen. Ha jól tudom, augusztus végén Angliába utazik majd az együttes, s talán eltölthetünk együtt egy-két napot. Akkor talán beszélgethetünk a jövőről is.

Copyright
© 1998-1999.
Banchieri
Singers Ltd.
|

TOVÁBBI
KRITIKÁK ÚJSÁGCIKKEK...
 
|