A romantika nagy mesterei

 

Művek leírásáról, elemzéséről, a kor sajátosságairól bővebben a http://zenetortenet.extra.hu/ oldalon található

 

Franz Schubert

Robert Schumann

Felix Mendelssohn-Bartholdy

Johannes Brahms

Hector Berlioz

Frederic Chopin

Liszt Ferenc
Liszt egyszerűsítve

Richard Wagner

Pjotr Iljics Csajkovszkij

 Az Orosz "Ötök" csoportja

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij

Wagnerizmus
(Gustav Mahler, Richard Strauss,)
http://hu.wikipedia.org/



 

 

Franz Schubert
(1797 Bécs - 1828 Bécs)

 

Élete

1815, a Szent Szövetség megkötése a reakciós európai hatalmak között, melynek eredményeképpen minden nemzeti függetlenségi mozgalmat elfojtanak. Bécs lesz évtizedekig az osztrák külügyminiszter - Metternich - irányításával az európai reakció központja. Bécs lakosságát a “politikai érdektelenség” jellemezte. Az emberek apró örömöket kerestek, intim hangulatú családi itthon, kellemes társaság, sok zene, tánc, társasjáték és kirándulás, néhány szép színházi este - ez töltötte ki a polgárok életét. A szellemi élet legjobbjai - bár nem értettek egyet ezzel az atmoszférával, változtatni nem tudtak rajta, ezért az elvágyódás, a szabad emberi élet utáni sóvárgás lett az uralkodó érzésük
 

Ebben a miliőben élt és alkotott a korai német romantika egyik legjelentősebb zeneköltője: Franz Schubert. Két korszak, a klasszicizmus és a romantika határán élt és dolgozott. 1797-ben született Lichtentalban, Bécs egyik külvárosában, l2. gyerekként, Édesapja szegény sorsú tanító, aki maga is zenekedvelő ember.

A gyermek Schubert 5 évet tölt a bécsi “Konviktus”-ban, mint karénekes, majd néhány évig apja mellett segédtanító lesz. 21 évesen szakít a számára terhes pedagógusi állással és saját műveinek jövedelméből akar megélni. Ez a törekvése azonban nem bizonyul túl egyszerűnek. Példátlan anyagi nyomorúság vár rá: nincs összeköttetése, rendszeres kereseti forrása, szűkös albérletben lakik. A műveinek kiadásából szerzett garasok a létminimumra sem elegendőek, ezért alkalmanként zenei leckeórákat, ad, így jut el két ízben is Magyarországra, Esterházy János gróf zselizi kastélyába, mint házi zeneoktató.

Barátai révén bekerül néhány bécsi arisztokrata családba, s itt elhangzik egy-két dala, esetleg kamaraműve (a zongoraszólamot mindig maga játszotta). Legnagyobb zenekari műveit azonban (h-moll, C-dúr szimfóniák, C-dúr vonósötös) élő előadásban egyszer sem hallotta. Neve a korában nagyon ismeretlen volt. (Goethet levélben kétszer is felkereste, s az válaszra sem méltatta.) Szerzői estje is csak egy volt, 1828-ban, halálának évében. Nyomorúságos életének csupán utolsó évei mondhatók boldognak, amikor barátai körében - írók, költők, festők, muzsikusok között - a felolvasással, muzsikálással, irodalmi vitákkal egybekötött társas összejöveteleken az ún. “Schubertiádákon” eljátszhatta műveit, bemutathatta dalait.

Eszményképe Beethoven volt, de félszegsége miatt vele sem tudott találkozni, pedig egy városban laktak. Beethoven művészete olyan vakító fénnyel izzott, hogy jó ideig elhomályosította a pályatársak életútját. “Ki tudna még valamit tenni Beethoven után?” - írta Schubert egy alkalommal. Schubert ugyancsak zenei szellemóriás volt, Szimfóniákat, zongoradarabokat, egyházi műveket és különböző összeállítású kamarazenét komponált. Ezeket azonban csak jóval halála után fedezték föl.

Beethovennek is csak a halálos ágyán kerültek a kezébe Schubert dalai, s ekkor valóban elismerően nyilatkozott róla (“... valóban, Schubertben megvan az isteni szikra.”), erről azonban Schubert csak közvetve értesült. Műveinek felfedezéséért Schumann tett a legtöbbet, aki Schubert testvérénél találta meg a mostoha sorsú zeneszerző kéziratait.

1828-ban, fiatalon, 31 éves korában halt meg, de így is teljes, kiforrott, gazdag életművet hagyott az utókorra. Végakarata szerint Beethoven sírjának közelében temették el.

Sírfelirata: “A halál itt egy nagyon gazdag tehetséget, de még nagyobb reménységet temetett el”

Művészete Yehudi Menuhin szerint “... imádsággá nemesedett madárdal”.

Életműve

Életének minden tragikuma ellenére példátlanul gazdag életművet alkotott. Schubert egyénisége inkább passzív volt, mint lázadó. Nem lázadt fel a kor ellen, de nem is azonosult vele, inkább ösztönösen kitért előle, s ezt a kitérést az alkotás jelentette számára. Benne adott hangot egy szebb és jobb világ utáni vágyakozásának. Ezek a vágyak, az intim, személyes érzésvilág nem kívánkozott a régi, nagy zenei formák közé, ezért került Schubert művészetének középpontjába a dal, mely a legalkalmasabb műfaj az egyéni vágyak és érzelmek tolmácsolására.

Dalirodalma

Életében főként dalait kedvelték. Schubert a romantikus dal műfajának legnagyobb mestere, több mint 600 dalt komponált, termékenysége Mozartra emlékeztető. Dalaira jellemző a gazdag dallamosság, és a német népdal hatása.

Népszerűségük titka talán az egyszerű, őszinte hangban rejlik. Ezt bizonyítja az is, hogy az osztrák falvakban több dalát népdalként éneklik. Témájuk zöme tipikusan romantikus, barangoló, vándorló, álmodozó, csüggedt, merengő, indulatgazdag, tündérvilágú vagy a szív igaz örömeit fejezi ki. Schubert bármilyen témával azonosulni tudott. Megzenésítette Goethe, Heine, Schiller és Shakespeare számtalan költeményét, de csodálatos zenéje még a középszerű költők verseit is remekművekké változtatta.

Művei:

Dal
Dalciklus
Kamarazene
Zongoraművek
Szimfóniák

 

Dalai:

“Pusztai rózsa”  
“Pisztráng” (ennek dallamára komponálta “Pisztrángötös zenekari művét)
“A halál és a lányka” (dallamát a “d-moll kvartett” variációs tételében dolgozta fel)
“Margit a rokkánál” Goethe verse nyomán készült.
 
“Erlkönig” ballada, szintén Goethe versére komponálta.

Goethe 1781-ben írta e versét, eredetileg betétdal volt egy daljátékban, melyet a weimari nagyherceg nyári kastélyának parkjában mutattak be. Egy akkor híres énekes színésznő - Corona Schrőter - énekelte és zenésítette meg a verset először. (A daljáték címe: “A halászlány”) Később is próbálkoztak a feldolgozásával, az Erlkönig azonban Schubert megzenésítésében vált a dalirodalom kimagasló alkotásává.

17-18 éves korában készült el e remekműve, melynek keletkezésére így emlékezik vissza Josef von Spaun, a zeneszerző barátja: “Schubert egészen kipirult, amint az Erlköniget hangosan olvasta. Fel és alá járkált a szobában, kezében a könyvvel, majd egyszerre leült, és a legrövidebb idő alatt olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges, papírra vetette a csodálatos dalt.”

Vajon mit olvashatott ki Goethe költeményéből a l8 éves Schubert? A vers rövid tartalma: az apa beteg gyermekével lóháton hazafelé vágtat. A lázálomban gyötrődő kisfiú a Rémkirállyal, a halállal viaskodik. Hiába a vad vágtatás, mire hazaérnek, a gyermek az apja karjában meghal.

A zongora tragédiát sejtető dübörgő kísérete mellett a dalénekes hol a túlvilágra csalogató Rémkirályt, hol a lázálomban vergődő gyermeket vagy az aggódó apát személyesíti meg.

Az éjszakai lovas vágta, az egész vers feszült alaphangulata ragadta meg képzeletét. Ezt a dalon végighúzódó egyenletes és állandó triolás mozgással érzékeltette a zene nyelvén.

A szereplők párbeszédváltása - a gyerek, az apa, a Rémkirály - fokozza a mű drámaiságát. A zenei zárlatok általában megfelelnek a színek tagolódásának. Schubert a költemény 3 szereplőjét zeneileg megkülönböztethetővé teszi:

a) a gyermek felkiáltásai mindig feszült, felfelé haladó dallamvonalak.

b) az apa szólama mélyebb regiszterben mozog, gyakran kadencia szerű fordulatok jellemzik.

c) a rémkirályé a legdallamosabb, legtágabb énekdallam.

Figyelemmel kísérhetjük az énekszólam és a zongorakíséret viszonyának változásait is:

Az apa és Erlkönig gyermekért folytatott küzdelmében tehát a rémkirály utolsó megszólalásakor billen át a mérleg végképp Erlkönig javára. Ez a pillanat a drámai összeütközés tetőfoka. Franz Schubert “Erlkönig”-je azért remekmű, mert a zeneszerző megtalálta a költeményben azokat a lehetőségeket, amelyeket a zene eszközeivel is kifejezhetett, s teljesebbé tehetett.

 

Robert Schumann
(1810. Zwickau - 1856. Endenich)

A német zenei romantika egyik vezéregyénisége. Nemcsak zeneszerző volt, hanem kritikus és újságíró is: Schubert, Chopin, Brahms művészetének első igazi megértője és méltatója.

Élete

1810-ben született Zwickauban, apja nagy műveltségű könyvkereskedő. A szülői ház légkörét irodalom, zene, tudomány, művészet tölti be. Schubertet fiatal korától 2 nagy szenvedély köti le: az irodalom és a zene szeretete. 20 éves koráig maga sem tud választani e kettő közül. Lipcsében - szülői kényszernek engedve - jogot tanul, s az itteni neves zongorapedagógusnak, Friedrich Wiecknek lesz a tanítványa. 1830-ban hallja először Paganini játékát egy hangversenyen, s ez az élmény végleg a zenei pálya felé irányítja. Zongoraművészi ambícióiról azonban le kellett mondania, mert az egyik ujja megbénult. Ezért főként a komponálásba veti bele magát lelkesen, és az irodalom iránti érdeklődése is megmarad.

1834-ben megalapítja, majd 10 éven át vezeti a “Neue Zeitschrift für Musik” c. folyóiratot, melynek programjában fiatal és tehetséges zeneszerzők műveiről közöl zenekritikákat. Néhány soros méltatásával lehetőséget ad a pályakezdő művészeknek, hogy felszínre kerüljenek az ismeretlenség homályából, s hogy tehetségük a nagyközönség számára is ismertté váljon. Zenekritikáiban Schubertről is elragadtatással ír.

1840-ben feleségül veszi volt zongoratanárának leányát Wick Klárát, kora kiváló zongoraművészét, akiben ideális élettársat talál. Házasságának első boldog éve bőséges zenei termést eredményezett. (Ez évben 138 dalt írt.) A zenetörténet a “dalok éve”-ként nevezi ezt az esztendőt. A továbbiakban egyre több, magasabb szintű alkotás kerül ki a keze alól (szimfóniák, kamaraművek).

1850 körül betegsége kezdi hatalmába keríteni, hallucinációi elől az alkotásba, a kimerítő hangverseny utakba menekül. Elköltözik Lipcséből, Drezdában, majd Düsseldorfban telepszik le. 1854-ben egy sikertelen öngyilkossági kísérlete miatt a Bonn melletti Endenich idegszanatóriumba szállítják. Itt halt meg 1856-ban, elborult elmével.

Életműve

Világnézetét és művészi magatartását nagymértékben befolyásolta az 1830-as júliusi forradalom eszmeisége. Ennek szellemében vezeti az új humanista német zene megteremtéséért vívott harcot. Művészi hitvallása teljes gazdagságában bontakozik ki zenei folyóiratának programjában.

Művészetének középpontjában zongoramuzsikája áll. Zongoraműveit gazdag fantázia, líra és szenvedély hatja át: többségük ciklikus, azaz több szakaszból álló hosszabb kompozíció

Dalirodalma

A zongoramuzsika után ez a másik termékeny műfaja, mely működése alatt indult virágzásnak. Schumann dalaiban a költészet és a zene szépsége egyesül. Dalai bár érzelmileg nem olyan gazdagok, mint Schubertté, de ízlése választékosabb és irodalmibb. A világirodalom nagy költőinek verseiből választotta dalszövegeit. Legszívesebben Heine, Goethe, Schiller és Byron verseit zenésítette meg. Dalait, akárcsak zongoraműveit, gyakran sorozattá fogta össze.

Schumann zenetörténeti jelentősége az, hogy a korai romantika eredményeit szinte minden műfajban meggyőző, nagyvonalú összefoglalássá érleli. Zongoradarabjai a mai művészeknek is legfőbb repertoár-darabjai közé tartoznak. Zenekari nyitányai, a-moll zongoraversenye, 4 szimfóniája állandó koncertdarabok.

 

Felix Mendelssohn-Bartholdy
(1809. Hamburg - 1847. Lipcse)

Német zeneszerző, Schumann kortársa. Soha nem volt merész újító, arra törekedett, hogy a klasszicizmus és a romantika éles ellentéteit kiküszöbölje, s hogy hidat verjen közöttük.

Élete

1809-ben született Hamburgban, szerencsés körülmények között, egy dúsgazdag családban. Nagyapja korának neves humanista gondolkodója, apja pedig egy híres berlini bankház megalapítója. A műveltség és a vagyon lehetőségei veszik körül, A Mendelssohn-ház írók és művészek állandó találkozóhelye. Kitűnő házitanítók foglalkoznak vele: ügyesen rajzol és fest, széles irodalmi műveltségre tesz szert, s 12 éves korában már Goetheval levelezik.

Zenei fejlődésére is bőven akad lehetősége: anyja zeneértő, Zelter pedagógus nagyszerű tanárnak bizonyul, Bach zenéje és a családban rendszeresített házi hangversenyek pedig zenei ízlésére vannak nagy hatással.

Apja házi zenekart szerződtet, mely Mendelssohn egy-egy művét is bemutatja, s így kitűnő karmesteri készsége is kibontakozik. 17 éves, amikor már teljes művészi érettségről tesz tanúbizonyságot, s ekkor írja mindmáig egyik legnépszerűbb művét, a “Nyitány”-t Shakespeare: “Szentivánéji álom” c. mesejátékához. Beutazza egész Európát, mint kiváló zongoraművész, majd karmester. (Anglia, Skócia, Olaszország)

Tevékeny életének Berlin, Düsseldorf és Lipcse a központjai. Karmesteri tevékenységéhez fűződik 1829-ben Berlinben Bach “Máté passió”-jának bemutatása. Ezzel nemcsak dirigensi hírnevét alapozza meg, de nagymértékben hozzájárul Bach zenéjének népszerűsítéséhez, újra felfedezéséhez.

Sokat utazó művész, majd élete utolsó 12 évében a híres lipcsei Gewandhaus zenekarának vezetője. Itt válik Európa szerte elismert karnaggyá! Itt mutatja be elsőnek Schubert addig teljesen ismeretlen művét, a C-dúr szimfóniát. Az ő kezdeményezésére alakul meg Lipcsében a zenekonzervatórium.

28 évesen megházasodik, s boldog családi otthont alapít. Azonban túlérzékeny, és a munkától túlhajtott idegrendszere nem bírta elviselni szülei, hozzátartozói, barátai egymást követő halálát. 1847-ben, 38 éves korában halt meg, szeretett Fanny nővérének elvesztése siettette halálát.

Életműve

Mendelssohn egyik legfőbb eredetisége, hogy klasszikus külső keretbe foglalja a romantikus tartalmat. Művészetére rányomta bélyegét derűs élete: a kiegyensúlyozott családi légkör, a korlátlan anyagi jólét, sikeres pálya. Nem látta a korabeli Európa mélyebb válságát. Művészete is ezt a világgal megbékélt ember portréját állítja elénk. Zenéjében érzelmes dallamosság és könnyed játékosság vegyül.

Szentivánéji álom

Jelentősek hangszeres művei:
kamarazenéje, szimfóniái, zongoradarabjai, valamint dalai.

Legismertebb művei:
Hegedűverseny
Hebridák-nyitány
Olasz szimfónia
Skót szimfónia

Johannes Brahms
(1833 Hamburg - 1897 Bécs)

A késői német romantika képviselője, a bécsi klasszikusok formai hagyományainak folytatója 1833-ban született Hamburgban.

Gazdag életműve egyformán jelentős a kamarazene, a szimfónia, a versenymű és a dal területén. Arra törekedett, hogy a romantikus zene dallami, harmóniai, formai újításait a régi klasszikus hagyományokkal összhangba hozza.

Nagyarányú gondosan megtervezett művei mintául szolgáltak a zeneszerzést tanulóknak még a XIX-XX. sz. fordulóján is (pl. Bartók első művei).

Négy szimfóniája (főleg az I. és a IV.), “Német Requiem” c. oratóriuma, 2 zongora és 1 hegedűversenye sűrűn hallható rádióban és koncerteken. Zongora szólóműveit és egyes kamaradarabjait is gyakran játsszák.

 A rövidebb darabok közül kiemelkednek a Haydn témájára írt variációk, továbbá a tragikus nyitány és az Akadémiai nyitány. A nyitány itt nem valami színdarabhoz vagy operához írt előjáték, csupán azért adta ezt a címet a szerző, mert mint a nyitányok, ez is összetett, de egy tételes mű. Az Akadémiai nyitányt Brahms 1879-ben írta, abból az alkalomból, hogy a boroszlói (ma: Wroclaw, Lengyelország) egyetem díszdoktorává választották. A nyitányba beleszőtt régi német diákdalokat is, köztük a nálunk is ismert Gaudeamus igitur kezdetűt.

A verbunkos zenénél már utaltunk rá, hogy Brahms műveit nagymértékben áthatja a verbunkosmuzsika dallam és formavilága. Az ízig-vérig magyaros műfajt egészen magáévá tette, mintegy anyanyelvi szinten művelte. 21 magyar táncából a legnépszerűbb, legközismertebb és a legtöbbet játszott az V. Magyar tánc.

 

Hector Berlioz

(1803 - 1869)

Romantikus zeneszerző, a francia zene forradalmára, nyelvújítója. Nevéhez fűződik a XIX. századi programzene elindulása, új formája.

Már kora gyermekkorában megmutatkozik érdeklődése a zene iránt, édesapja azonban egészen más pályára szánja fiát. Párizsban orvostanhallgató, amikor végleg elhatározza, hogy apja akarata ellenére mégis a zenészi hivatást választja. Késői tanulással alapozza meg zeneszerzői tudását, életpályáját, majd hírnevét. Szertelen, furcsa formájú - gyakran programokkal ellátott - műveiben főként hangszerelési újításait, a zenekar újfajta kezelését csodálták kortársai és utódai. Meghangszerelte a Rákóczi indulót és belefoglalta a “Faust elkárhozása” c. szimfonikus művébe.

Fantasztikus szimfónia

Leghíresebb műve, amelyben először alkalmazta a tételeken végigvonuló vezérmotívumot, mely mindig új hangulatot, érzelmet hoz. Ez az egységet teremtő, visszatérő téma Berlioznál egyedülálló és egyéni. Az elsők között volt, aki a művész legbensőbb érzéseit, szenvedéseit zenei vallomássá, programzenei alkotássá formálta. A programnak nagy jelentőséget tulajdonítva, szinte rákényszeríti a hallgatót, hogy együtt örüljön, együtt szeressen és szenvedjen az alkotóval. Személyes gondolatait, lelkivilágának legmélyebb rezdüléseit tárja elénk. Berlioz kibővítette a szimfónia keretét. Úttörő művének, az 5 tételből álló “Fantasztikus szimfóniá”-nak programja reménytelen szerelmének visszatérő látomása. Az 5 tételes zenemű szöveges programja szerint tehát egy szerelmében csalódott művész narkotikus látomásairól, vízióiról szól a szimfónia.

I tétel: Álmodozások, szenvedélyek
II. tétel: A bál
III. tétel: Jelenet a mezőkön
IV. tétel: Menet a vesztőhelyre
V. tétel: Boszorkányszombat

Az a tény, hogy Berlioz programot adott művének, még nem jelent újat, hiszen ezt már láttuk Vivaldinál és Beethovennél is. De az, hogy a szimfónia valamennyi zárt tételében vissza-visszatérjen ugyanaz a zenei motívum, az már új jelenség a zeneirodalomban. A “Fantasztikus szimfónia” tételeiben pedig a reménytelen szerelem motívuma rendre visszatér.

Berlioz a “Fantasztikus szimfónia” bemutatásának előestéjén ismerte meg Liszt Ferencet, akire nagy hatással volt a fiatal és tehetséges zeneszerző életföltáró, érzelmeket megjelenítő alkotása. Berlioz zenekara nagyméretű, szokatlan hangszerelést és technikát, sok ütőhangszert használva különleges, szélsőséges hangzást ért el. Kora ünnepelt karmestere volt.

 

Frederic Chopin
(1810. Zelazowa Wola - 1849. Párizs)

 

Élete

Lengyel származású zeneszerző, a zongoramuzsika történetének jelentős egyénisége, a korszak egyik legpoétikusabb művésze. Műveit csaknem kizárólag zongorára írta.

1810-ben született egy Varsó melletti kis városban, Zelazowa Wolaban, ahol apja francia nyelvtanár. A zene iránti fogékonysága igen korán megmutatkozik: 6 évesen már komponál, 8 évesen pedig nyilvánosan szerepel egy zongoraverseny előadásával. Apja házában gyakori vendégek neves írók, költők - innen ered a poétikus hang. Az iskolaidőben a varsói konzervatóriumban Elsner zeneszerző tanítványa. A főúri szalonok kedvelt vendége lesz, a nyári szünetekben sokat tartózkodik különböző vidéki birtokokon, ahol megismerkedik a lengyel népzenével.

 Egy lengyel barátja egyik levelében így ír a zeneszerzőhöz: “Te leszel az első nagy művész, aki föltárod lengyel zenénk dús kincseit. Légy dicsősége szenvedő nemzetednek! Kutasd föl népi dallamainkat, ahogyan a természettudósok fölkutatják a hegyek mélyén szunnyadó ásványok és ércek titkos erezetét”

Chopin valóban ezt tette. Minden műve félreismerhetetlenül lengyel népzenei gyökerű. A szláv dallamvilág, a lengyel táncos ritmus, a Kelet-Európára jellemző gazdag díszítés, a változatos harmóniák mind művészi módon ötvöződnek az olasz dallamossággal Bármilyen Chopin-mű, legyen az mazurka, polonéz, keringő, etűd, impromtu vagy zongoraverseny, mindmegannyi a szerző lelke legmélyéből fakadó személyes vallomás. Ez az őszinte hangú muzsika elemi erővel hatott Liszt művészetére is.

1830-ban húszévesen elhagyja szülőföldjét, s Bécsen keresztül Párizsba utazik, abba a városba, amely a XIX. sz. művészeti életének legelevenebb központja. Még Stuttgartban értesül Varsó orosz megszállásáról, s megrendültségének ad hangot a híres “c-moll Forradalmi Etűd”-ben. S bár hazájába nem tudott többet visszatérni, szavaiban, tetteiben, írásaiban és zenéjében mindvégig hű maradt Lengyelországhoz és népéhez.

Párizs művészvilága csodálattal adózott zenéje és zongorázása előtt. Baráti körének tagjai a kor legnagyobb egyéniségei voltak: Liszt, Berlioz, Heine, Balzac, Victor Hugo, Delacroix, George Sand, Paganini, Bellini. Rajongással fogadták a fiatal Chopint, s a lengyel emigránsok benne találták meg a patrónusukat.

Lipcsében Schumann hallgatja meg koncertjét, s folyóiratában lelkendezve ír zongorajátékáról, műveiről. Bár Párizs biztosította, hogy műveinek kiadási díjából , zongoratanításból viszonylag jól megéljen, a város nagyvilági légköre mégis idegen maradt számára. Beteges, tüdőbajtól régóta megviselt szervezetét a szüntelen alkotói láz, az állandó hazavágyás, s George Sand, a különc francia írónő iránti tragikus szerelme 39 éves korában a halálba sodorja.

Párizsban temették el, szívét azonban Varsóba vitték és ott őrzik ma is. Temetésén koporsójára lengyel földet szórtak, és Mozart Requiemjét énekelték, ugyanis Mozart volt Bach mellett Chopin példaképe.

Életműve

Művészete csaknem kizárólag a zongoramuzsikában teljesedik ki. Bachot, Beethovent követően Liszt mellett a zongorairodalom egyik legnagyobb alakja. Úgynevezett rubato, azaz szabad rögtönzésszerű zongorajátéka valószínűleg egyedülálló volt.

Zongorastílusának legfőbb jellegzetességei

Műfajai

mazurkák: “a-moll mazurka”
nocturne-ok, keringők, polonézek: “Asz-dúr polonéz”s
scherzok: “B-moll scherzo”
etűdök, prelűdök: “E-dúr etűd” Ł
impromtuk: “cisz-moll Fantasie impromtu”
szonáták: “b-moll szonáta” (életművének egyik legjelentősebb darabja.

 

 

 

Liszt Ferenc
(1811. Doborján - 1886. Bayreuth)

 Liszt Ferenc a XIX. századi romantikus zenei élet legsokoldalúbb irányító egyénisége, a kor egyik szellemi vezére, és minden idők legnagyobb zongoraművésze.

Élete

Előadóművész, virtuóz zongorajátékos, író, igen művelt egyéniség. Kora legkiemelkedőbb zeneszerzője, és mégis ő volt az, aki népszerűsítette, vezényelte kortársai műveit. Új zenei forma megalkotásával gazdagította a zeneirodalmat. sokat tett hazájáért, Magyarországért. Törekvése az volt, hogy a kultúra kincseit, a természet szépségeit műveibe építve visszajuttassa a hallgatókhoz. Mindent úgy nézett, hogy amit látott, az egy-egy alkotásában visszacsengett. Olyan alkotó elme volt, aki a látottakból hallhatót teremtett. Rendkívüli fogékonysága alakította, formálta egyéniségét, művészetét. Műveltségét a francia szellem is gazdagította.

 

Édesapja Liszt Ádám az Esterházy-uradalom gazdatisztje volt, s néhány évig játszott az udvari zenekarban. Később Doborjánban számtartóként élt családjával, s itt született Liszt Ferenc 1811-ben. Liszt csodagyerek volt, apja korán felfigyelt fia rendkívüli zenei képességeire, s maga kezdte zongorára tanítani. 9 éves korában lép először nyilvánosság elé, egy önálló koncerten mutatja be zongoratudását. Néhány magyar főúr - akiket játékával ámulatba ejt - ösztöndíj-alapítványával Bécsben Czerny tanítványa lesz. Itt Bécs közönségét hódítja meg, de tehetségére Beethoven is felfigyel. 1823-ban Pesten egy díszhangversennyel búcsút vesz hazájától és művészi kibontakozása érdekében édesapjával hangversenykörútra indul Angliába, majd Franciaországba, s végül Párizsban telepedik le. Az utazása előtti hangversenyének plakátján ezt olvashatjuk:

“Magyar vagyok és nem ismerek nagyobb boldogságot, mint hogy Franciaországba és Angliába utazásom előtt neveltetésem és tanulmányaim első gyümölcseit legbensőbb hálám és ragaszkodásom áldozataként hazámnak ajánljam fel.”

Párizsban igen nagy hatással volt rá a francia főváros szellemi élete: a zene, az irodalom, a filozófia. 16 éves korában azonban súlyos csapás éri: elveszíti apját, s benne legfőbb támaszát. Megszakadnak a hangversenykörutak, és ettől kezdve zongoratanításból él. Apja halálának, s egy fiatalkori szerelmi csalódásának a hatására mély depresszió lesz úrrá rajta, s évekig visszavonultan, a külvilágtól elzártan él.

Az 1830-as júliusi forradalom hozza vissza a 19 éves Lisztet az életbe. Magával ragadja a forradalom szele, a francia szellemi életben is egyre jelentősebb szerepet játszik. A kor vezető művészegyéniségei veszik körül, legközelebbi barátai: Chopin és Hector Berlioz.

1834-ben megismerkedik Marie d’Agoult grófnővel, akihez szenvedélyes szerelem fűzi, s 10 éves együttélésükből 3 gyermek születik. Ez alatt az évtized alatt sokat hangversenyezik, szinte minden jelentős európai nagyvárosban megfordul.

 Az 1838-as pesti árvíz-katasztrófa mélyen megrendíti, s azonnal hazája segítségére siet. Bécsi hangversenyeinek jövedelméből 25.000,- Ft-ot küld Magyarország megsegítésére, a 40-es években pedig maga is hazalátogat.

Érezte, hogy a művészetektől elzárt tömegekhez is kell szólnia. Az első ingyenes munkás hangversenyről a zenetörténet is megemlékezik: 1841-ben Toulouseban hangversenyének bevételét jótékony célra átadta a munkásoknak. A küldöttség egyik tagja megköszönve a pénzt, sajnálatát fejezte ki, hogy a drága helyárak miatt a hangversenyt nem hallhatták. Liszt elhalasztotta utazását, s megismételte a munkásoknak a koncertet, ingyen!

Hasonló kedves találkozásról szól a följegyzés, amely Zichy Géza magyarországi birtokán történt. Liszt Ferenc egy ízben meglátogatta a grófot, aki a házi hangversenyre az egész falut meghívta. Liszt játéka után egy ősz hajú paraszt így szólt hozzá: “Hogy mint hívnak, azt megmondta a gróf. Hogy mit tudsz, azt megmutattad nekünk, de hogy mi vagy, azt megismertük, és ezért áldjon meg a magyarok Istene!”

Nemcsak szellemi kincseit, barátságát, hanem mindenét szétosztva volt az adakozás apostola. “Apám egész életén át a legnagyobb keresetű emberek egyike volt, ... s amikor meghalt, hét zsebkendő maradt utána.” (Leánya, Cosima följegyzéseiből)

1842-ben végleg Weimarban telepszik le, s 13 évig az udvar zenei vezetője. Ez a feladat főleg az alkotótevékenységben való elmélyedést követelte meg a zeneszerzőtől, s így ebben az időszakban zongoraművészi tevékenysége háttérbe szorul, le kell mondania a hangverseny körutakról. Életművének java termése itt készül el, s harcol a fiatal és tehetséges zeneszerzők érvényesüléséért: különösen Berlioz és Wagner ügyéért tesz sokat. (Wagner nemcsak barátságát, de anyagi és erkölcsi támogatását is élvezi.)

1847-ben Kijevben egy újabb szerelmi élményben lesz része: megismerkedik Wittgenstein Karolin hercegnővel, a Marie d’Agoult-hoz fűződő kötelék megszakadása után. Közben cikkeket, tanulmányokat ír, széleskörű levelezést folytat. A zeneszerző Lisztnek nincsenek olyan sikerei, mint a zongoraművésznek, sőt ellenségei is akadnak. Amikor egyik operája bemutatóján ellenfelei botrányt produkáltak, azonnal elment az udvartól.

1861-től néhány évig Rómában él. Itteni tartózkodásának legnagyobb eredménye az egyházi zenéinek megszületése

 1865-ben az alsóbb papi rendbe nyert felvételt, s ettől kezdve reverendába járt.

1869-től 3 város, Róma, Weimar és Budapest között osztja meg idejét, s a 60-as évektől egyre többet tesz a magyar zenei élet felemelése érdekében.

Az elmúlt időkben sokat vitatták, hogy milyen nemzetiségű Liszt. Erre a válasz egyértelmű: magyar. Vallomásai, levelezése és egyéb dokumentumok - kb. 200 ilyen írást ismerünk - csalhatatlanul igazolják, hogy mindig magyarnak vallotta magát. Elkötelezett hazafi volt, és sajnálta, hogy magyarul nem volt alkalma megtanulni, de magyarságát sohasem tagadta meg: szívügye volt a magyar kultúra, és annak felemelkedéséért sokat tett. “Mivel Magyarországon születtem, illő, hogy zenei tehetségemmel hazámat szolgáljam. Hazafiságomat nem szóvirágokban, hanem tettben, kötelesség teljesítésével akarom kimutatni.”

1875-ben magalakul Budapesten a Zeneakadémia, melynek egyik alapítója és első tanára volt, ezért viseli ez az intézmény ma is az ő nevét. Számtalan magyar tárgyú kompozíciója született, mint például a “Hungária” c. szimfonikus költeménye, melyben a hősi történelmi múltat örökíti meg. “Magyar rapszódiá”-it a cigányzenekarok hangulata ihlette. Legnagyobb liturgikus kompozíciója - az “Esztergomi mise” - a bazilika fölavatására készült. A zongorára írt “Magyar történelmi arcképek” sorozatával a magyar nemzet nagyjait mutatja be: Széchenyi Istvánt, Eötvös Józsefet, Vörösmarty Mihályt, Petőfi Sándort, Mosonyi Mihályt, Deák Ferencet és Teleky Lászlót.

Az utolsó másfél évtized ismét nagyon termékeny időnek számított Liszt Ferenc életében. Öregkori művei már a XIX. században, Bartók zenéjének hangjait idézik előre. 1886-ban Bayreuthban halt meg, tüdőgyulladásban. Ma is ott van eltemetve.

Életműve

Művészetének két központi területe van, a zongoramuzsika, és a szimfonikus programzene.

Zongoramuzsikája

Liszt a romantikus zongorastílus és zongoratechnika egyik megalapozója. A programszerű tartalom zongoramuzsikájának nagy részére is jellemző.

Újfajta romantikus zongorastílusának egyik legszebb és legnépszerűbb példája az “Esz-dúr zongoraverseny”.

Szimfonikus programzenéje

Liszt Ferenc a romantika jellegzetes műfajának, a szimfonikus költeménynek a megteremtője. Művészete sohasem volt öncélú. Legfőbb törekvése volt, hogy alkotásait megértsék. Ezért kapcsolta zenéjét közismert képzőművészeti, irodalmi alkotásokhoz, természeti képekhez, ihlette őt az elnyomottak szenvedése, szabadság utáni vágya és a hazaszeretet.

Még tovább lépett: szavakkal, programmal is meghatározta a zenei ábrázolást. Azt vallotta, hogy “a program az a médium, amely a zenét a közönség gondolkozó és tetterős része számára hozzáférhetőbbé és érthetőbbé fogja tenni.”

Szimfonikus műveinek programjai (címei) bizonyítják, hogy szerzőjüket magasztos eszmék foglalkoztatták megírásukkor.

Egyik legközismertebb alkotása a Lamartine, francia költő Les Preludes c. versének hatására komponált “Les Preludes” c. szimfonikus költemény, mely az ember örök sorskérdésével foglalkozik. Az ember érzelmei, eszméi, küzdelmei szólalnak meg a műben hol sejtelmesen, hogy kirobbanó erővel. A cím előjátékokat jelent, s Liszt maga egy előszóban írt meg, milyen “előjátékokra” gondolt (az emberi élet nem más, mint a halál előjátéka): “Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg? A szív fénylő hajnala a szerelem. Melyikünk sorsát nem zavarta meg a boldogság első áradata után a vihar ereje, amely durva leheletével széttépi a gyengéd illúziókat (képzeleteket), villámaival lesújtja annak oltárát? És melyik mélyen sebzett lélek nem keres ilyen megrázkódtatások után nyugalmat a természet idilli csendjében és saját emlékeiben? A férfi azonban nem sokáig képes ilyen nyugalomban élni, és mikor a trombita felharsan, elsőnek rohan a csatába, a legveszélyesebb posztra, hogy a küzdelemben ismét visszanyerje önmagát és belső erejét.” A programnak megfelelően váltakoznak a darabban a hősies, gyengéd, tragikus és viharzó, ábrándozó, majd harcias hangulatok. Érdekes azonban, hogy a különböző jellegű részek vezető témáit közös elemek kapcsolják össze, mintha jeleznék: ugyanannak az életnek ilyen-olyan oldalát éljük át.

Liszt Ferenc nemcsak művészetének sokoldalúságával, hanem emberi nagyságával is példát mutatott. Kora legnagyobb művésznevelő egyénisége volt. Benne barátra, segítőre talált - csak néhányat említve a sok közül - Berlioz, Chopin, Wagner, Verdi, Csajkovszkij, Smetana és Erkel Ferenc is. Így ír a barátságról: “Az ember csak akkor hatalmas igazán, ha tudja, hogy más ember is van körülötte, akivel gondolatát, érzelmeit közölheti. Az egyedülálló ébreszthet ugyan bámulatot és csodálatot, de hatása csak tiszavirág marad. Ha a közös munkára nem egyesül vele, akkor a szél elfújja vetését.”

Liszt egyszerűsítve
1811.október 22. – Doborján

1820        első nyilvános koncert Sopronban

1822        Bécs koncert Beethoven előtt, Czerny és Salieri ingyen tanítják

1823        Párizs – sikertelen felvételi a Conservatoire-ba (Cherubini), koncertkörutak Svájc, Anglia,

                Franciaország

1824        Don Sanche – opera (13 éves)

1827        Párizs, barátság Chopinnel, Berliozzal

1830        Európai turné (Portugáliától, Oroszországig)

1832        Hallja Paganinit játszani

1833        megismerkedik Marie d’Agoult grófnővel

1835        Svájcba szökik a szerelmével, a genfi konzervatórium tanára lesz.

1837        zongorapárbaj Thalberggel. Megszületik 2. gyermekük: Cosima

1838        pesti árvíz, jótékonysági koncertek Bécsben.

1839        újabb turné Bécs, Pest Németország, Anglia, Dánia

1842        königsbergi egyetem díszdoktora

1844        szakítás Marieval

1846        magyarországi, romániai, ukrán turné, megismerkedik Carolyne vonWittgenstein hercegnővel.

1848        Weimar, karmesteri karrier kezdete. Megismerkedik Wagnerrel. Les Préludes

1849        az aradi vértanúk emlékére megírja a Funeraillest. Ír egy könyvet Chopinről. Vándorévek 2. kötet:

                 Itália.

1853        h-moll szonáta, Ünnepi hangok, találkozik Brahmssal (ő ad neki szállást, Brahms elalszik a h-moll

                szonátán)

1854        Orpheus, Mazeppa, Tasso, Ünnepi hangok, Hungária, Amit a hegyen hallani, Hősi sirató (Faust

                első vált.)

1855        Esztergomi mise, Esz-dúr zongoraverseny, Prometheus, Vándorévek 1. kötet: Svájc.

1856        Dante szimfónia

1857        A-dúr zongoraverseny, Ideálok, Hunok csatája, Faust-szimfónia ősbemutatója (Weimar),

1858        Hamlet, Lisztet, mint karmestert kifütyülik, ezzel vége karmesteri karrierjének.

1859        fia (Daniel) halála, megírja a Gyászódát. Haláltánc (végső változat)

1861        Rómában telepszik le. (Nem sikerül az esküvőjük Carolyne-nel) Faust szimfónia (végleges változat)

1862        meghal lánya: Blandine.

1863        Liszt kolostorba vonul. Többet nem zongorázik pénzért, tanítványait ingyen oktatja.

1865        belép a papi rendbe. Nem lett pap, csak abbé. Pesten bemutatják a Szent Erzsébet legendát.

1866        Koronázási mise (Liszt nem kapott meghívást a bemutatóra)

1868        Requiem (férfikarra)

1870        Weimar-Róma-Pest (Deák szorgalmazza a zeneakadémia ügyét) elkezd magyarul tanulni

1873        Krisztus bemutatója Weimarban

1875        Az akadémia megnyitása (Liszt az elnök)

1876        részt vesz a Bayreuthi Festspielhaus megnyitóján

1877        Vándorévek 3. kötet „Itália”

1881        Két Mephisto keringő, Szürke felhők,

1882        Munkácsy megfesti Liszt portréját, liszt neki ajánlja a 16. magyar rapszódiát. Bölcsőtől a sírig,

                Csárdás macabre

1883        Gyászgondola (Wagner halála)

1885        Magyar arcképek

1886        július 31. Liszt halála, Bayreuth

 

A romantikus német opera legnagyobb alakja

Richard Wagner
(1813-1883)

Wagner a német romantikus opera vezéralakja, a német zenedráma megteremtője. A romantika “összművész” típusának klasszikus megtestesítője: kiváló dirigens, drámaíró és zeneszerző egyszemélyben. Személyisége kizárólag én központú, ellentétes Liszt önzetlen humanizmusával.

Élete

Wagner 1813-ban született Lipcsében. Karl Friedrich Wagner özvegye férjhez megy Ludvig Geyerhez, s a család 1814-ben átköltözik Drezdába. Geyer adoptálja a kis Richardot; nevelése olyan laza, amilyen csak egy elkényeztetett “kedvenc” nevelése lehet. Belekap mindenbe: hegedül, zongorázik, fest, drámaírással próbálkozik.

 Sokat tanul idősebb nővéreitől, akik valamennyien a drezdai színházhoz szegődtek, s így a Geyer-házat betölti a színház mámorító légköre. Weber Bűvös vadásza-a és Beethoven szimfonikus zenéje ösztönzi zeneszerzői ambícióit. 1831-ben beiratkozik a lipcsei egyetem zenei fakultására, s tanára segítségével igyekszik bepótolni azokat a hiányosságokat, melyek mindeddig a komoly zenei haladásban gátolták. Fiatalon és könnyelműen köt házasságot, adósságok és lelki csömör gyötrik. 1939-ben feleségével együtt egy viharos út során eljutnak Franciaországba, az álmok és remények paradicsomába. Megismerkedik Meyerbeerrel, aki az akkori zenei élet koronázatlan fejedelme, s bár bizonyos fokig támogatta a zeneszerzőt, Wagner mégis keserű kudarcként élte meg a párizsi éveket — megismerkedett az adósok börtönével, az éhezéssel —, s ezek az élmények a “lázadó polgár” magatartását fejlesztik ki benne. Cikkeket ír, bírálatokat fogalmaz, beadványokkal ostromolja az egész világot, s közben megírja a német muzsikus Hiszekegyét:

“Hiszek Istenben, Mozartban, Beethovenben, hasonlóképp az ő tanítványaikban és apostolaikban. Hiszek a Szentlélekben, az egyetlen, oszthatatlan művészet igazságában; hiszek abban, hogy a művészet Istentől való, és minden megvilágosodott emberben él; hiszem, hogy aki csak egyszer is megfürdette lelkét a művészi élvezet fennkölt légkörében, az örökké alázatos híve marad, és sohasem tagadja meg azt. Hiszem, hogy mindenki üdvözül a művészetben, és éppen ezért mindenkinek joga van ahhoz, hogy éhen is haljon érte!”

Aztán mégiscsak rávirradt a siker első bíztató sugara. A drezdai opera műsorra tűzi a Rienzit, s a bemutató 1842-ben fényes sikert arat. Ez az opera még nem az igazi Wagner arcát mutatja: nagy felvonulások, színházi látványosságok, balett stb. a hangzás mégis újszerű, merész. Egyszerre ölébe hull a siker, a hatalom és a vele járó búsás jövedelem. A drezdai opera vezetője meghal, és a király őt nevezi ki utódjául. Közben műsorra kerül még két operája: a “Bolygó Hollandi” és a “Tannhä user”. Azt lehetne mondani, mindent megkapott az élettől: pénz, siker, hatalom, dicsőség, de nyugtalan vére nem hagyja pihenni babérjain. Összeismerkedik egy haladó, felvilágosult gondolkodású forradalmárral, akinek révén bekapcsolódik az 1849-es drezdai forradalomba, s ezért száműzik a városból, körözőlevelet adnak ki ellene. Emigrációba kényszerül, előbb Párizsban, majd Svájcban találja meg új otthonát, ahová Liszt támogatásával jut el. Itt kezdődik Liszthez fűződő barátsága, az a szoros kapocs, mely élete végéig összeköti a két zeneszerzőt. Egyenlőre tehát nem is komponál, de Liszt közben előadja Weimarban a “Lohengrin”-t is. A premieren azonban a száműzött Wagner nem vehet részt.

Zürichben Wesendonk Otto vagyonos kereskedő lesz a támogatója és barátja, aki villát bocsát Wagnerék rendelkezésére. Itt kezdi megtervezni a “A Nibelung gyűrűje” című zenedráma-sorozatot. A munkát azonban meg kell szakítania, az ok családi jellegű. Wesendonk Otto felesége és Wagner között “plátói” szerelem alakul ki, s Wagnerné féltékenységi botrányt rendez. Wagnernek nincs más választása, el kell hagynia a házat, házassága felbomlik, és megszakad a “szenvedélyes barátság” is, ami Matildhoz kötötte. E szép, szomorú szerelemnek állít örök emléket a “Trisztán és Izolda” című zenedrámában.

1861-ben ismét Párizsban próbálkozik, s mivel amnesztiát kap, haza is mehet, de újabb zenei és anyagi kudarcok érik, adósai fojtogatják, s ő mérhetetlen terheit újabb hitelekkel súlyosbítja. Útközben éri II. Lajos bajor király meghívása, és ettől kezdve ismét kiváltságos helyzetet élvez. Úgy vonul be Münchenbe, mint egy győztes fejedelem, aki mindjárt udvarnokát és udvarhölgyét is viszi magával. Az udvarnok: Hans von Bülow, korának egyik legnagyobb zongoraművésze és karmestere; az udvarhölgy Liszt Cosima, Bülow felesége. Ismét egy szerelmi háromszög, tehát újabb botrányok. Közben a “Trisztán és Izolda” bemutatója 1865-ben, és a “Parsifal” első tervezete; s még ugyanebben az évben elbocsátják a müncheni operától.

Egy Luzern melletti kis kastélyban húzza meg magát, és ide követi, nem törődve a botránnyal Liszt-Bülow Cosima is, aki szakít eddigi életével, s 1870-ben feleségül megy a zeneszerzőhöz, hogy Wagnernek áldozhassa minden percét. Itt készül a “Nürnbergi mesterdalnokok”, s befejezi a tetralógiát is. Szerte a világon Wagner-társoságok alakulnak, s megkezdődik a részvényjegyzés egy fölépítendő Wagner-színház javára. A pénz mindig édes kevés, de ekkor II. Lajos bajor király hatalmas összeget szán a “színháztemplomra”, s 1876-ban, Lajos áldozatkészsége jóvoltából végre felépül Bayreuthban a zeneszerző régi álma a Wagner-színház. (Célja, hogy ott speciálisan képzett zenekarral és énekesekkel csak az ő műveit szólaltassák meg.) A színház első bemutatóján, 1876-ban a “A Nibelung gyűrűje” című zenedráma csendül fel, majd 1882-ben a “Parsifal” bemutatója következik.

Wagner 1883-ban halt meg Velencében, halála után felesége Cosima vette át a bayreuthi színház vezetését.

Életműve

 Wagner életműve az operatörténet nagy fordulatát jelzi, a szokványos operákat felváltja a zenedráma. Az áriák, duettek, tercettek és nagy finálék helyett olyan zenei szerkezet, mely az egész művet átfogja. A wagneri mű anyanyelve a deklamálás, az éneklő beszéd, a recitativóból kifejlesztett zenedrámai nyelv, mely a szöveggel szigorú szövetségben a lényeget mondja el.
Itt nem holmi librettóról van szó, melyet majd megzenésítenek: ez a drámai szöveg együtt születik a zenével, már csak azért is, mert a szövegköltő és a zeneköltő ugyanazon személy. A zenekar is forradalmi változáson megy át: ez nem kíséret, hanem szerves része a drámának, a színpad képe pedig a látványt biztosítja. A wagneri zenedráma szövete tehát három anyagból fonódik össze: látványból, énekbeszédből és zenekari effektusokba burkolt gondolatból.

 Életművének központi műfaja a zenedráma. Kezdettől fogva kizárólag saját szövegkönyveit zenésíti meg. Témáit a német mondavilágból meríti. A műveiben rejlő problémák a kora társadalmával való tudatos szembenállás eredménye. (Felismerte a kor zenei életének felszínességét, az üzlet, az áruvá vált művészi tevékenység uralmát, s ebben döntő jelentőségűek voltak párizsi kudarcai.) Ez a konfliktus — “a meg nem értett zseni” háborgása — az alapja Wagner forradalmiságának. Ezt a lázadást művészetével is igyekezett kifejezni, a mítosz számára csak keret, amelybe beleszövi a maga személyes problémáit, vágyait, valamint a kor kérdéseit. Életműve így lett önéletrajz jellegű. (Műveit személyes hang, a mítosz hőseivel való azonosulás hatja át.) Wagner életműve hűen tükrözi kora társadalmának ellentmondásos és nyugtalan világát. Nevéhez fűződik az un. énekbeszéd “Sprechgesang” bevezetése az operákban.

Bolygó Hollandi
Tannhäuser
Trisztán és Izolda
Nürnbergi mesterdalnokok
Parsifal
Lohengrin

A Nibelung gyűrűje
(tetralógia) Négy dalmű, melyeket mitológiai témájuk kapcsol össze.

  1. A Rajna kincse
  2. A Walkür
  3. Siegfried
  4. Istenek alkonya

Hősei istenek, akik ugyanakkor nagyon is emberi vonásokkal, tulajdonságokkal rendelkeznek, s valamennyien egy-egy társadalmi réteg képviselői is egyben.

 

Pjotr Iljics Csajkovszkij
(1840-1893)

Az orosz zenei romantika legsokoldalúbb nagy alkotói egyénisége. Művészetében egyesíti a nyugati romantika vívmányait az orosz nemzeti hagyományokkal. Csajkovszkij volt az első igazi orosz zeneszerző. Jómódú, középosztálybeli családból származott, s már gyermekkorában megnyilvánult rendkívüli érzékenysége a zene iránt. A pétervári konzervatóriumban Anton Rubinstein tanítványaként tökéletesen elsajátította a zene tudományát. Szentpétervári tanulmányait követően tizenkét évig a moszkvai konzervatóriumban dolgozott, mint pedagógus. Művei kezdetben kedvezőtlen hazai fogadtatásra találtak. Eme kudarc a túlfeszített munka, labilis lelki alkata és egy elhibázott házasság 1877-ben idegösszeomlásba sodorták. A kivételes tehetséggel megáldott orosz mester tragikusan ellentmondásos személyiség maradt. A lelki nyugalom pillanatai ritkák voltak nála.

Érzékeny lelki alkata, homoszexualitása, emberi kapcsolataiban nehézségeket okozott. A zenéjéből áradó szépség, tisztaság és harmónia azonban gyakran segített e nehézségek és lelki problémák leküzdésében. Lenyűgöző zenei stílusa tette lehetővé, hogy pártfogóra talált egy gazdag özvegyasszony, Nagyezsda Filaretovna von Meck személyében, aki bőkezű támogatásával kisegítette anyagilag is válságos helyzetéből, s megteremtette számára a gondtalan alkotói munka lehetőségét. Visszatérő depressziós rohamai számára Firenze városa megkönnyebbülést jelentett. 1878-ban költözött oda egy Mme von Meck által számára bérelt lakásba. Itt szokatlanul jól érezte magát, a várost 1879-ben hagyta el. Ettől kezdve állandóan utazgatott, mint műveinek dirigense beutazta Európát megismerkedett Brahmssal, Grieggel, Mahlerrel. 1880-tól kezdve neve világhírűvé vált. A muzsika majdnem minden műfajában alkotott maradandót. 1893-ban, élete utolsó évében sikere, népszerűsége és az iránta tanúsított tisztelet meghaladta a zeneszerzőknél szokásos mértéket. Alkotó erejének a csúcsán volt, ötvenhárom évesen is bővelkedett művészi tervekben. Egy alattomos kolerafertőzés azonban idő előtt véget vetett életének.

Művei

Szimfonikus programzenéje

Témájuk legtöbbször az emberi lét örök problémájával, az élet-halál kérdésével foglalkozik: "Vihar", "Hamlet", "Rómeó és Júlia" nyitányfantázia.

Hat szimfóniája közül főként az utolsó három vált a 19. század szimfonikus zenéjének igazi csúcspontjává.

"IV. f-moll szimfónia" }

az ember úrrá lesz a sors erői felett.

"V. e-moll szimfónia"
"VI. h-moll patetikus szimfónia"   ez a mű a hattyúdala, melyben a hős elbukik a végzettel vívott küzdelemben.

Versenyművei

"B-moll zongoraverseny"

"D-dúr hegedűverseny"

E versenyművek a zeneirodalom legtisztább és legpompásabb értékei közé tartoznak, s a mai hangversenyélet állandó repertoárdarabjai.

Zongoraművei

"Évszakok"

"Gyermekalbum"

Színpadi zenéje

Csajkovszkij kitűnő zenei dramatikus is volt. Tíz operát komponált, melyek közül kettő - az "Anyegin" és a "Pique Dame" - a világ zenedrámáinak ékszerei. Mindkét esetben lélektani operát írt, s mindkettő alapjául Puskin műve szolgált. További operái - "Az orleansi szűz", Mazeppa", "A varázslónő", "Jolanta" - többnyire nem jutottak túl az orosz operaszínpadokon.

Annál inkább betörtek az ismertség világába Csajkovszkij balettjei - "Hattyúk tava", "Csipkerózsika", "Diótörő" -, melyek mesés hangvételű zenéjük szépségével nyűgözik le a közönséget, s nem egyszer azzal, hogy ihletésüket tisztán az orosz népművészetből merítik.

 Az "Ötök" csoportja

Az Ötök csoportja volt a másik zenei szárny, amely az orosz nemzeti művészet megteremtéséért harcolt.

Tagjai: Milij Balakirev, Cezar Kjui, Rimszkij Korszakov, Alexander Borogyin, Mogyeszt Muszorgszkij.

 

 

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij
(1839-1881)

Művei

Dalok
Zenekari művek
Zongoraművek:

Egy kiállítás képei

Több darabból álló zongoraciklus, amelyet később Maurice Ravel francia zeneszerző hangszerelt át szimfonikus költeménnyé. Az 1874-ben keletkezett művet Muszorgszkij barátjának Victor Hartman orosz festőnek a művész halála után rendezett kiállítása ihlette. A zeneszerző 10 tételben zenésítette meg festő barátja rajzait. Az egyes tételek közé "Promenade" felirattal összekötő zenét írt, amelyekben önmagát kívánta ábrázolni, amint a képek előtt sétál és szemléli őket.

1. kép: "Gnóm"
2. kép: "Az ódon vár"
3. kép: "Tüilériák kertje"
4. kép: "Bydlo"
5. kép: "Kiscsibék tánca a tojáshéjban"
6. kép: "Goldenberg Sámuel és Smüle"
7. kép: "A limoges-i piac"
8. kép: "Katakombák"
9. kép: "Baba Jaga kunyhója"
10. kép: "A kijevi Nagy Kapu"

 

 

Wagnerizmus

Richard Wagner újító törekvései, zenekarkezelése döntően befolyásolja az új generációt. Követői óriási méretűre növelt zenekart használnak, a hangzás és a kontrasztok érdekében sokkhatásokkal élnek, s a zenéjükre általában a meghökkentés, a túlzások jellemzőek.

Gustav Mahler
(Kalište, 1860. július 7-május 18)

Gustav Mahler zsidó szülők gyermekeként Kalischtben (ma Kalište), Csehországban született, és ifjúkorát is itt töltötte. Az iglaui (ma Jihlava) és a prágai gimnáziumban tanult, 1875-ben pedig beiratkozott a bécsi konzervatóriumba, ahol zongorát, összhangzattant és kompozíciót tanult. Közben magántanulmányokat folytatott Brucknernál. 1878-ban a bécsi egyetem hallgatója lett, és még ebben az évben megírta Das klagende Lied című kantátáját.

1880-ban Felső-Ausztriában karmesterként helyezkedett el. 1883-ban komponálta első jelentős alkotását, a Lieder eines fahrenden Gesellen (Egy vándorlegény dalai) című dalciklusát. Prágai és lipcsei tartózkodás után 1888-ban érkezett Budapestre, ahol a Operaház karnagya és igazgatója lett. Tízéves szerződést írt alá Beniczky intendánssal, és műsorpolitikájával, gondos szereplőválasztásával, megalkuvást nem tűrő művészi hozzáállásával megteremtette az Opera első „aranykorát”. Ő mutatta be Budapesten Richard Wagner Ring-tetralógiájának első két darabját, és Pietro Mascagni Parasztbecsület c. operáját is, mely a budapesti siker után (1890. december 26.) indult világhódító útjára. Itt mutatta be 1889-ben első szimfóniáját is. Amikor 1891-ben Zichy Géza gróf lett az Operaház intendánsa, Mahler hatáskörét megnyírbálták, az új intendáns támadta műsorválasztását és beleszólt művészeti kérdésekbe is, amit Mahler – aki egyébként sem volt simulékony alkat – nem tudott elfogadni, ezért szerződést bontott és távozott a magyar fővárosból.

Mahler sehol nem tisztelte a helyi begyepesedett hagyományokat, csak a teljesítményt nézte. Ezért további állomáshelyein is állandó összetűzések kísérték, és csak ideig-óráig maradt egy helyen. Bad Hall, Laibach, Olmütz, Prága, Lipcse és Hamburg után karmesteri működésének következő állomása Bécs volt, ahol 1897–től 1907-ig működött a Hofopernél, közben egy ideig a Bécsi Szimfonikus Zenekart is vezette (de előtte még – az állás elnyerése érdekében – felvette a kereszténységet).

1902-ben megházasodott, felesége Alma Schindler (szintén zeneszerző), akitől két gyermeke született. Házassága nem volt mindig felhőtlen, felesége meg is csalta (Walter Gropius építésszel, akihez Mahler halála után feleségül ment). Bécsben Mahler újabb szimfóniákat írt (4–8.), és a Kindertotenlieder (Gyermekgyászdalok) is itt született. A 8. szimfónia olyan hatalmas zenekari és kóruslétszámot kívánt, hogy „ezrek szimfóniája” néven emlegették. Bécsben sikeres volt, nagy rajongótábora is volt, de a „szakmán” belül mindenkivel (zenészek, énekesek, vezetés) feszült volt a viszonya. Ráadásul egy idő után antiszemita sajtótámadások is érték, a helyzete tarthatatlanná vált.

1907-ben az Egyesült Államokba utazik, ahol a New York-i Metropolitan Opera karmestere, később a Philharmonic Society vezetője is lesz. Még ebben az évbe meghal egyik kislánya és az ő egészsége is megrendül. 1911-ben – rövid Párizsi tartózkodás után – hazatér Bécsbe, és hamarosan meghal. Leveleit, visszaemlékezéseit felesége, Alma Mahler adta ki.

Jelentősége

Mahler korai művein Anton Bruckner hatása érezhető. Richard Wagnert tekintette zenei példaképének, ennek köszönhetően soha nem próbálkozott opera írásával. Érett szimfóniáiban a romantikus szimfonikus zene fejlődésének végpontjáig jutott. A szépség megszállotja volt, romantikus képzeletű művész, akinek műveiben a szuggesztív hatású részek, a hallható boldogságkeresés fogják meg a hallgatót. Szimfóniái közül többen (2., 3., 4.) énekhangot is szerepeltet, a 8. szimfónia pedig egy hatalmas apparátussal előadott kantáta, Mahler legemelkedettebb alkotása. Élete során művei sikeresek voltak, de ezek a sikerek nem voltak átütő erejűek. Halála óta azonban elnyerték helyüket a zeneirodalomban, és a fel-fellángoló Mahler-kultusz nyomán műveit rendszeresen előadják, és megszámlálhatatlan hangfelvétel készül belőlük.

A maga korában Mahler a legjobb monarchiabeli karmesterként volt ismert. Ahol működött, mindenütt fellendítette a zenélés, az előadások szinvonalát. Hatalmas odaadással érvényesítette a művek lényegét, és hasonló odaadást követelt meg zenészeitől, énekeseitől, kimerítő próbák során próbálta közelíteni a tökéletest.

Művei

  • a-moll zongoranégyes (1 tétel készült el)
  • A panaszos dal (Das klagende Lied), kantáta
  • Egy vándorlegény dalai
  • A fiú csodakürtje (Das Knaben Wunderhorn) – dalciklus (Achim von Arnim és Clemens Brentano gyűjtötte versekre)
  • Gyermekgyászdalok (Friedrich Rückert verseire)
  • Öt dal Rückert-versekre
  • 1. szimfónia, „Titán”
  • 2. szimfónia, „Feltámadás”
  • 3. szimfónia
  • 4. szimfónia
  • 5. szimfónia
  • 6. szimfónia, a-moll, „Tragikus”
  • 7. szimfónia, „Éji zene”
  • 8. szimfónia, „Ezrek szimfóniája”
  • 9. szimfónia
  • 10. szimfónia (befejezetlen, egy tétel)
  • Dal a Földről (Das Lied von der Erde)

Richard Strauss
(München, 1864-1949. szeptember 8)
német zeneszerző, aki főleg programzenéiről és operáiról, nem utolsó sorban dirigensi tevékenységéről volt híres. (Nem állt rokonságban a keringőiről híres Strauss családdal!)

Élete

Apja, Franz Strauss kürtös volt; anyja, Josephine a Bierbrauer-dinasztiából származó Pschorr családból jött, amelyik egyike volt München leggazdagabb családjainak.

A gyermek Richard a család, de különösen az apa biztatására már hatévesen zenét szerzett. Később a müncheni kapellmeister, Friedrich Wilhelm Meyer tanította erre a tárgyra. Vezetése alatt, vagy Strauss saját akaratából, az első korai darabok után, amelyek főleg zongorára és énekhangra íródtak, megjelentek az első nagyobb szabású kompozíciók: versenyművek illetve egy nagyobb szonáta, egy vonósnégyes, két szimfónia, valamint egy szerenád fúvósokra. 1882-ben megkezdte tanulmányait a müncheni egyetemen, de hamarosan – szintén saját akaratából – abba is hagyta. 1883-ban „művészi” utazásra indult, aminek köszönhetően többek között Drezda és Berlin városába is eljutott, ahol fontos kapcsolatokat tudott kialakítani; ezek közül a legfontosabb meiningeni udvari zenekar karmesterével, Hans von Bülow-val kötött barátsága. 1885-ben Bülow maga mellé vette Strausst (aki itt ismerhette meg Johannes Brahms-ot); majd miután nem sokkal később Bülow nyugállományba vonult, az 1885/1886-os szezonig Strauss kapta meg a posztját. Az eddig eltelt időszakban Strauss stílusa legközelebb a klasszika zenéjéhez, illetve Robert Schumann vagy Brahms stílusához állt, a jelentős fordulat Alexander Ritterrel való találkozása után következett be (Ritter hegedűs volt, Richard Wagner unokahúgának férje). Ez a találkozás megerősítette Strausst abban, hogy Wagner stílusa felé forduljon, illetve Liszt Ferenc szimfonikus költeményeire támaszkodjon, hogy Wagner zenekari stílusát megtanulhassa.

Az új kompozíciós technikák máris megjelentek a négytételes zenekari fantáziában, amely az „Itáliából” címet kapta, mégis e technika először az ezt követő műveiben került fölénybe, amelyeket a szerző „Tondichtungen”-eknek (hangsűrítményeknek) nevezett (ezek a művek egytételes-programatikus zenekari művek, egyértelmű jelentéssel). A kezdeti nehézségek után (az első szimfonikus költeményt, a Macbethet három feldolgozás követte) Strauss a „Don Juan”-ban (Lenau nyomán, 18881889), illetve a „Tod und Verklärung”ban (18881890) fejlesztette ki összetéveszthetetlen stílusát, ami egy csapásra ismertté és híressé tette. Egy évvel később két sorozat hangsűrítményt komponált, többek között az Imígyen szóla Zarathustra címűt (1896), ami manapság a 2001: Űrodüsszeia című filmből is ismert lehet.

1887-ben kezdett el dolgozni első operáján, a Guntram címűn, ami 1894-es bemutatása után csak kevés előadást élt meg. Több sikert hozott a Feuersnot (Tűzínség) (1901). Eza két első opera azonban Wagner jelentős hatását viselik magukon. Az igazán nagy áttörést a Salome és az Elektra (ősbemutatója 1909-ben Drezdában) hozta meg. Zeneileg a tonális bázist kezdetben soha nem vesztette el, az Elektra volt az első olyan műve, ahol letért a tonalitás útjáról. Egyébként ez volt az az opera, ahol először dolgozhatott Hugo von Hofmannsthal költővel. A továbbiakban is összedolgoztak; miközben Strauss zenei nyelvezete megváltozott, kirobbanó sikereket értek el, mint például a A rózsalovag (1910) című operával. 1942-ig még számos egyéb operát írt, de az Árnyék nélküli asszonyban (1919) elérte operastílusának csúcsát, ami innentől már nem fejlődött tovább. Kései éveiben írta Capriccio és Daphne című remekét, ami egy könnyedebb, klasszicizmusát összefoglaló mű. Szinte összes operája sikeres volt.

Richard Strauss felesége Pauline Strauss-de Ahna énekesnő (18631950) volt, aki első operájában Freihild szerepét énekelte. Később dalainak jelentős előadója volt, és Strauss szívesen koncertezett feleségével.

A szakirodalom sokféleképpen értelmezi Strauss szerepét a nemzetiszocializmusban. Egyes állítások szerint Strauss teljesen apolitikus volt, és soha nem játszott össze a hatalom birtokosaival. Egyesek szerint, mivel katonatiszt volt, szembe kellett volna szállnia a hatalommal, annak ellenére, hogy csak reprezentatív szerepet töltött be.

Strauss Alice nevű menye félzsidó volt, ezért unokái is részben zsidók voltak. Ez sokszor kényszerítette ellenzékbe. Avval, hogy a Die schweigsame Frau (A hallgatag asszony) librettóját egy zsidó, Stefan Zweig írhatta, Strauss sokat kockáztatott. Strauss a premierkor ragaszkodott, hogy Stefan Zweig neve a műsorfüzeten és a plakátokon szerepeljen. Adolf Hitler vonakodva bár, de elfogadta. A művet azonban a második előadás után betiltották, Straussnak pedig le kellett mondania a birodalmi zenei kamara (Reichsmusikkammer) elnöki tisztségéről, amelyet egyébként azelőtt Strauss gyakran használt arra, hogy zsidó kollégáit védje. (Ebben szerepet játszott egy, a Gestapo által elfogott Strauss-levél is, melyben Strauss szkeptikus hangokat engedett meg magának.)

1948-ban fejezte be utolsó nagy művét, a Négy utolsó éneket, ami magas hangra és zenekarra íródott (ősbemutatója 1950-ben Kirsten Flagstad közreműködésével, Wilhelm Furtwängler vezénylete mellett Londonban volt), amely a legismertebb vokális kompozíciója. Eredetileg ezek a dalok nem ciklusnak készültek. Utolsó befejezett alkotása is dal volt, a Malven, amelyet november 23-án fejezett be. Strauss zenéje élete végére egyébként már nem számított korszerűnek.

Ennek ellenére Richard Strauss zseniális szerző volt, aki meghatározta a muzsikusok helyét az új társadalomszerkezetekben. Annak ellenére, hogy anyai ágon gazdag családból származott, saját lábra tudott állni, és saját munkából, illetve kompozícióiból megélni. Ez korában nem minden esetben volt magától értetődő. Többek között azt is elérte, hogy a zeneszerző minden művének előadásában aktívan részt vegyen. Elfogadtatta, hogy a zeneszerzők társadalmi megbecsülése egy szinten legyen például az orvoséval és az újságíróéval.

Művei:

Szimfonikus költemények

  • Macbeth (1888/90)
  • Don Juan (1889)
  • Tod und Verklärung (1891)
  • Till Eulenspiegel vidám csínyjei (1895)
  • Imígyen szóla Zarathustra (1896)
  • Don Quixote (1898)
  • Ein Heldenleben (1899)
  • Symphonia domestica (1904)
  • Eine Alpensinfonie (1915)

zenekari művek
Operák
Balettzenék
A-cappella-kórusművek