A barokk nagy mesterei

Művek leírásáról, elemzéséről, a kor sajátosságairól bővebben a http://zenetortenet.extra.hu/ oldalon található

 

Antonio Vivaldi

Johann Sebastian Bach

Georg Friderich Händel

 

 

Antonio Lucio Vivaldi


http://hu.wikipedia.org/wiki/Antonio_Vivaldi


(1678. március 4., Velence 1741. július 28., Bécs) az olasz barokk egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb zeneszerzője, korának nagy hegedűvirtuóza)

Vivaldi édesapja (Giovanni Battista Vivaldi, (1655–1736) tíz éves korában került át Bresciából Velencébe, ahol mint borbély, illetve hegedűművész működött. Camilla Calicchióval kötött 1676-os házasságának gyümölcse kilenc gyermek, akik közül Antonio született legkorábban, egyes feltételezések szerint egy földrengés közben. 1685-től Giovanni Battista (Giambattista) Vivaldi a velencei Szent Márk bazilika hegedűse lett; zenészként jó hírnévnek örvendett, és a Cecilita-rend (?) tagjaként széles kapcsolatokkal rendelkezett a velencei zenei életben; egyszer egy korabeli „idegenvezető” mint hegedűvirtuózt említette. Antonio már fiatalon is igen tehetségesnek mutatkozott a hegedülés terén, és hamarosan apját helyettesítette a zenekarban. Zeneelmélet-órákat valószínűleg Giovanni Legrenzitől vett, aki azonban 1690-ben meghalt; Vivaldi ekkor még csak 12 éves volt, ami ezt a feltevést elég valószínűtlenné teszi.

 

1700-ban diakónussá, 1703-ban pedig pappá szentelték. Egyéves szolgálat után valószínűleg a hajszíne miatt Il Prete Rosso-nak (vörös papnak) nevezték el. 1704-től egészségügyi okokra (valószínűleg asztmára) hivatkozva nem mutatott be többé misét, bár papi jogaival továbbra is élt. Ezután hegedűtanár lett az Ospedale della Pietà velencei leányárvaházban.

Egy ideig Fülöp herceg, lombardiai helytartó udvari karmestereként szolgált Mantovában. 1714-től Velencében működött, mint a Szent Márk kápolna szólóhegedűse és az Ospedale della Pietà vezető karmestere. Kortársai főleg mint operaszerzőt ismerték. 1739-ig 38 operáját adták elő olasz színpadokon. Összesen 40 operaművet írt.

Kezében nyerte el végső formáját a hegedűverseny és alakult ki a programkoncert műfaja. A versenymű forma végleges kialakítása is az ő nevéhez fűződik, meghatározta a tételek számát és jellegét (gyors–lassú–gyors).
Antonio Lucio Vivaldi

Legismertebb műve Le Quattro Stagioni (A négy évszak), amelyben minden évszak egy-egy háromtételes, önálló versenymű.

VivaldiOp4No9

 

 

1740-ben, a szakirodalom szerint nem tisztázott okokból – talán népszerűsége gyors hanyatlása miatt – elhagyta Velencét és Bécsben telepedett le. Valószínűleg abban reménykedett, hogy a császár majd munkát kínál neki az udvarnál. VI. Károly 1728-ban találkozott már Vivaldival, és nagyon szerette a muzsikáját. Ekkor a birodalom lovagjává ütötte a zeneszerzőt, és megajándékozta egy aranylánccal is. 1740 októberében azonban Károly váratlanul belehalt egy gombamérgezésbe. Vele haltak Vivaldi udvari zenészi álmai is. Vivaldi helyzetében jelentős hanyatlás állt be azóta, hogy zenéje Velence dicsőségének számított. Ekkorra már csak egy elfeledett zeneszerző volt egy idegen városban, pénz nélkül. Nagyon sokáig senki nem tudta, hogy mikor, hol vagy miben halt meg. 1938-ban azonban napvilágra került egy bécsi elhalálozási nyilvántartás, amelyből kiderült, hogy Vivaldi „belső gyulladásba" halt bele, és 1741. július 28-án temették el. Koldusszegényen halt meg. Jeltelen sírja fölött ma Bécs egyik forgalmas útja halad át. Hosszabb időre elfelejtették, műveit nem játszották. Aztán 1926-ban figyelemre méltó felfedezés történt. Több kötetnyi olyan Vivaldi-zeneművet találtak egy olaszországi kolostorban Torinóban, amelyek korábban egy régi patríciuscsalád rég elveszett könyvtárába tartoztak. 1930-ra a könyvtár többi darabjára is rábukkantak. A fölfedezett zeneanyag a ma ismert műveinek közel háromnegyedét tartalmazza, részben egyházzenei darabokat. Vivaldi híre újra a régi lett. Az első Vivaldi-fesztivált 1939-ben rendezték. 1950-ben megjelent lemezen A négy évszak is. Ezt azóta több mint 150 más kiadás követte. Vivaldit ma a barokk korszak nagy zeneszerzői között tartjuk számon.

Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy csecsemőkre Vivaldi zenéje megnyugtatóan hat.

 

VivaldiOp4No9

Johann Sebastian Bach

(1685-1750)

 

Eisenach - Lipcse

J.S.Bach a barokk zene összefoglaló nagy mestere. Az operát kivéve, kora minden énekes és hangszeres műfajában a legnagyobbat alkotta. Maga kiváló orgonajátékos, páratlan fantáziával megáldott rögtönző művész.
A "Bach" szó magyarul patakot jelent. Beethoven mondta róla: "Nem pataknak, inkább tengernek kellene hívni
."


1685. március 21-én született Thüringiában, Eisenach városában. Régi zenészcsaládból származott, apja Johann Ambrosius Bach városai zenész, s az ősei között is sok volt a muzsikus, a rokonságból zenekart lehetett volna összeállítani, volt közöttük trombitás, orgonista, hegedűs és csembalón játszó zenész, s valamennyien jól énekeltek.

A gyermekkor és a tanulóévek (1685-1703)

Első zenei oktatását édesapjától kapta, aki hegedülni tanította. Mint iskolás, a diákok kórusában is énekelt, s részt vett a templomi zenés istentiszteleteken. Kilencéves korában elvesztette édesanyját, s rövidesen édesapja is meghalt. Ekkor testvérbátyja Johann Christoph veszi magához, aki Ohrdruff városában templomi orgonista, kitűnő pedagógus, s biztos kézzel irányítja öccse zenei nevelését. Rövid idő alatt kitűnő orgona és csembalójátékossá képzi és zeneszerzésre is tanítja. Iskolai tanulmányait a helybeli líceumban végzi, majd 15 éves korában Lüneburgba megy, ahol a Mihály gimnázium ösztöndíjas diákjaként tanul. A gimnázium kottatárában alaposan tanulmányozhatta a XVI.–XVII. század zeneszerzőinek – Lassus, Monteverdi, Schütz, Frescobaldi – műveit.
1703-ban rövid ideig a weimári herceg zenekarában hegedűs, majd ebben az évben elfoglalja orgonista állását Arnstadt városában
Johann Sebastian Bach


Arnstadt és Mühlhausen (1703-1707)

Az arnstadti évek elején 4 hónapot töltött egy észak-német mesternél Lübeckben, tanulmányúton.

Feljebbvalói kezdetben megbecsülték, később egyre több kifogásolni valót találtak működésében. Ezért elhagyta Arnstadtot, s 1707-ben Mühlhausenben vállalt orgonista állást, s még ebben az évben megnősült: unokanővérét Maria Barbarát vette feleségül. Két híres zenész fia született e házasságából: Wilhelm Friedman, és Philipp Emanuel Bach. Mühlhausenben nem csak kiváló orgonamuzsikusként működött, hanem jelentős vokálkompozíciókat is írt.

Weimar (1708-1717)

23 éves, amikor Weimarban munkát vállal, mint udvari orgonista, és a hercegi zenekar koncertmestere. 9 évi itt-tartózkodás alatt neves orgonaművész lett, s orgonaműveinek, kantátáinak nagy részét is weimari éveiben komponálta. Mint orgona és csembalóvirtuóznak, ekkor már nagy híre van. Hercegi gazdája részéről azonban súlyos mellőzés éri: az időközben megüresedett karmesteri állást nem ő kapta. Ezért búcsút mond a weimari udvarnak, de távozása nem megy zökkenőmentesen. A szeszélyes herceg ugyanis, - mivel Bach az engedélye és a megkérdezése nélkül fogadott el egy új szerződést -, 4 hetes szobafogsággal sújtotta.

Köthen (1717 - 1723)

Életének boldog korszaka a kötheni herceg szolgálatában eltöltött néhány év, amelynek gyümölcse számos hangszeres, kamarazene - és zenekari műve. A kötheni idők zenei termése igen nagy. Hangszeres darabjainak több mint kétharmada itt készült. Itt keletkezett a brandenburgi őrgróf zenekara számára írt hat Brandenburgi versenymű, a Das wohltemperierte Klavier (A jól temperált zongora) I. kötete. Új gazdája, Lipót kötheni herceg nagyműveltségű ember, s lelkes zenebarát. Bach feladata volt az udvarban működő 18 tagú zenekar művészi irányítása. Lipót herceg felismerte karmesterének egyedülálló tehetségét, s az anyagi megbecsülésen kívül szívélyes viszonyt alakított ki kettőjük között, s az egyre szaporodó családban keresztszülőséget is vállalt. Ezen évek alatt vendégszereplésre hívták meg Lipcsébe, Halléba. Szeretett volna Händellel találkozni, ez azonban nem sikerült. A két nagy muzsikus személyesen nem ismerhette egymást.

1720-ban volt a legfontosabb utazása Hamburgba, az ottani Katalin templom orgonáján csaknem félórás fantáziát rögtönzött egy korál dallamára.

Ugyanebben az évben súlyos csapás érte: váratlanul meghalt felesége, aki hét gyermekkel ajándékozta meg. Árván maradt családjának anyára volt szüksége, így másfél év múlva újra megnősült. Feleségül vette a hercegi udvar szoprán hangú énekesnőjét, Anna Magdalena Wülckent. Házasságukból 13 gyermek született, akik közül azonban a legtöbb már csecsemőkorában meghalt, de ebből a házasságból is származik egy muzsikussá lett fia: Johann Christian Bach. Második felesége számára komponálta a Kottáskönyvecske (Notenbüchlein) c. zongoramű-gyűjteményét, hogy ezzel feleségét zongoratudása fejlesztéséhez könnyű és vonzó muzsikával ajándékozza meg. A zongoradarabok többsége olyan - dallamos, hogy az alsó szólam támaszkíséretével énekelve is előadható.

Lipcse (1723-1750)

Lipcse a XVIII. sz. elején virágzó gazdasági élettel rendelkező jelentős művelődési centrum volt. A Tamás templom kántori állása - akkor Németországban - egyike volt a legtekintélyesebb zenei pozícióknak.

A kántor feladata volt a város fő templomainak zenei rendjét megszervezni, irányítani, valamint a Tamás-iskola fiúnövendékeinek ének és zenetanítását, s a kórus nevelését is vállalni. Az ő feladata volt az ünnepi kantáták megírása is. Ünnepi bemutatkozása alkalmára - amely éppen nagypéntekre esett - írta és vezényelt a János passió című művét. Bachnak - mint ezt ő maga írta egy levélben - nehezére esett karmesterből kántorrá lennie, de az állás jövedelmező volt.

Odaérkeztekor szomorú állapotot talált, az iskola diákjai nehéz körülmények között éltek: egészségtelen zsúfoltság, hiányos táplálkozás, gyakori betegség volt jellemző, s nem volt meg az egyetértés a tanári karon belül sem. Mindez nehezítette a zenei nevelés kibontakozását.

Bach nagy lendülettel vetette magát a munkába, s sok szenvedélyes, éles hangú beadványt intézett feletteseihez, legtöbbször azonban hiába fordult hozzájuk segítségért. A hivatalos gondok mellett nagy örömöt jelentett számára a családi kör. Felesége és gyermekei jó muzsikusok voltak, valóságos koncert-együttest alapítottak.

27 évig, egészen haláláig élt és alkotott Lipcsében a nagy mester. Itt keletkezett A jól temperált zongora (Das wohltemperierte Klavier) II. kötete, igen sok kantátája közül a Vadászkantáta, s élete utolsó nagy alkotása, A fúga művészete. Ennek utolsó ütemeit már nem tudta leírni, de a zárófúgába nevének kezdőbetűit komponálta bele. (BACH)

Utolsó éveit egyre fokozódó szembaja tette igen nehézzé. Rövid idő alatt teljesen elveszítette látását, s ezen már az operáció sem tudott segíteni. (Egy angol orvos, John Taylor műtötte, aki később Händelen is hasonló műtétet hajtott végre.)

1750. július 28-án halt meg.

Felesége egy ideig szerény kegydíjból tengődik majd hosszú nyomor után 1760-ban halt meg.

Szerény, nagy tudású muzsikus volt. Művészete közel hozza számunkra az örökkévalót és a hétköznapit. Embersége, egyetemes zenéje, sokoldalú tehetsége olyannyira kiemelkedik a zenei nagyságok közül, hogy nehéz volna bárkivel is összehasonlítani. Életművével - amely a barokk zene csúcsát jelenti - lezárult ez az igen gazdag művészeti kor. A német stílust mesterien ötvözte a francia és az olasz zene elemeivel.

Művei két nagy csoportra oszthatók:

I.) Vokális kompozíciók:

Motetták
Kantáta
Korál
Passió
Mise
 

II.) Hangszeres művek

Orgonaművek
Csembalóra írott művek
Nagyzenekari kompozíciók (versenyek)
 

Georg Friderich Händel

(1685 Halle - 1759 London)

 

Élete és művészete

A barokk kor ünnepelt egyénisége, a pompa, a ragyogás zeneszerzőjeként említik. Ezt az emelkedett ünnepélyességet úgy érte el, hogy a zenekart, amely alapvetően nála is vonós jellegű volt, a fafúvósok mellé állított fényes hangú trombitákkal, kürtökkel és a méltóságteljes üstdobokkal egészített ki.
Bach kortársa volt, életútjuk és egyéniségük azonban igen különbözött egymástól. Händel nem volt befelé forduló ember, nagy tömegekhez kívánt szólni. Ő eljutott a kor nagy zenei centrumaiba, közvetlenül meríthetett az olasz dallamvilágból. Muzsikája a maga idejében "korszerűbb" volt, mint Baché.

Tanulóévei: Halle, Hamburg

Händel Szászországban született, Halléban 1685. február 23-án. Apja híres sebészorvos volt, gyermeke születésekor már 63 éves, idős ember.

Händel zenei képességei már korán megmutatkoznak, apja azonban hallani sem akar arról, hogy fia zenei pályára lépjen, mivel jogásznak szánta. Végül is a szász herceg unszolására - akinél mint orvos szolgálatban állt - beleegyezik, hogy fia komolyabb zenei tanulmányokat folytasson. Mestere F. W. Zachow a kiváló hallei orgonista, orgona- és csembalójátékon kívül zeneszerzésre is oktatta. 1697-ben meghalt édesapja, 1702-ben pedig apja emlékét és végakaratát tiszteletben tartva beiratkozott a hallei egyetem jogi fakultására. A jogtudomány azonban távol állt művészi alkatától, s tanulmányai mellett zenei állást is betöltött, a hallei református templom orgonistája volt. 1703-ban pedig Zachow mester tanácsára otthagyva az egyetemet és szülővárosát, Hamburgba ment.
Itt virágzó zenei élet fogadta, s végre lehetősége nyílt arra, hogy művészi képességei kibontakoztathassa. 1705-ben, 20 éves korában mutatták
be első operáját, az Almirát, melynek igen szép sikere volt.

Georg Friderich Händel

Itáliai utazása - Hannover

1706-ban Gaston de Medici herceg ösztönzésére utazott Itáliába. Eljutott Firenzébe, Rómába, Velencébe és Nápolyba. Ezekben az olasz városokban élénk zenei élet folyt. Tanulmányozta az olasz operát, megismerkedett a concerto- és szonátairodalommal. Firenzében mutatták be Rodrigo c. operáját, nagy sikerrel. Neve ismertté vált, bejuthatott a legelőkelőbb körökbe. (Ottoboni bíboros palotájában találkozhatott a kor legkiválóbb olasz mesterivel: Scarlatti, Corelli.)

Mint orgona és csembalóművész is híressé vált. Domenico Scarlatti egy ízben "zenei párviadalra" hívta ki: a csembalóverseny nem hozott döntést, az orgonajátékban azonban miután Scarlatti meghallotta a mesteri improvizációkat, önként legyőzöttnek nyilvánította magát.

Az itáliai évek tehát minden vonatkozásban döntő módon formálták, alakították egyéniségét, zenei fejlődését. 1710-ben elhagyta Itáliát, mert felkínálták neki a hannoveri választófejedelem udvari zenekarának karmesteri állását. Hannoveri tartózkodása azonban elég rövid volt, ugyanis még ebben az évben rövid látogatásra Londonba utazott, de az engedélyezett időt túllépve hosszabb ideig maradt ott. Ezért a választófejedelem előtt kegyvesztett lett, s így 1711-ben végleg elhagyta hazáját, s Angliába ment.

 Az angliai évek

Londonban Rinaldo c. operájával mutatkozott be. A siker olyan nagy volt, hogy ez bírta rá Händelt a nyugalmas hannoveri állás elhagyására. Alkalmazkodó ember lévén igyekezett minél erősebben gyökeret verni új hazájában.
Az Anglia számára diadallal járó utrechti békekötés alkalmából írta a Te Deumot, majd Anna királynő tiszteletére Születésnapi ódát komponált.
1720-tól különböző londoni operaházak művészi irányítója és részben vállalkozója lett.
1726-ban elnyerte az angol állampolgárságot, s a király támogatását is élvezte.
A közönség azonban még nem állt egyértelműen mellette. Ekkor írta híres oratóriumait, amelyek a közönség szempontjából is végleg biztosították számára a győzelmet: Anglia ünnepelt nemzeti zeneszerzője lett. Művészetének elismeréséért folytatott harca azonban anyagilag is, egészségileg is igen erősen megviselte. Látása fokozatosan romlott, rövidesen teljesen megvakult, hiába operálta meg Taylor, a híres sebész.

1759. április 14-én halt meg. Az angol nemzet legnagyobbjai mellett nyugszik, a Westminster apátságban.

Händel művei
ugyanúgy, mint Bachnál tettük - két csoportra oszthatjuk

I.) Vokális kompozíciók

Operák
Oratóriumok

II.) Hangszeres kompozíciók

Billentyűs hangszerre írott darabok:
Orgonaversenyek
Csembalóművek
Kamarazeneművek
Zenekari művek